Székelyföld és az önkormányzatiság

Úgy vélem, hogy a helyi közösségeknek joguk van saját magukról döntéseket hozni. Én egy alternatív globalizáció híve vagyok, ami lokalista, regionalista és konföderalista alapokon nyugszik.

Ezért támogatom az önkormányzatiságot, Magyarországon és Budapesten éppen úgy, mint Székelyföldön. Ezért utasítom el az erőszakos centralizációt, ami elsősorban az élősködő bürokraták és oligarchiák számára nyújt táptalajt. Társaimmal együtt ezért hoztam létre a Szabad Nemzet Egyesületet.

csorszima3

Váraljás barátaim meghívására, ezért utaztam el – magánemberként – Marosvásárhelyre. Ezért tüntettem együtt a székelyekkel Székelyföldön – a felvidéki és katalán vendégekkel együtt – kiállva a helyiek lokálpatriotizmusa, autonómia-küzdelmei mellett. Mindenki akivel találkoztunk – beleértve a Székely Nemzeti Tanács elnökét, a helyi református lelkészeket, a falvak lakosait – megköszönte, hogy aktív szolidaritásunkat fejeztük ki a székely autonómia ügyével kapcsolatban.

szekelyfold

Megtapasztaltam, hogy a székelyföldiek legalább úgy szeretik Székelyföldet, mint amennyire a katalánok Katalóniát, a csallóköziek Csallóközt vagy amennyire én szeretem lakóhelyemet, szülővárosomat; Budapestet az egységes és szabad nemzet fővárosát, csaknem kétmillió ember otthonát.

Elszaszer T. Csörsz

(Facebook-bejegyzés)

You may also like...