Mondjuk ki: ez nem szabadságharc – ez terrorizmus

Mivel az elmúlt esztendőkben egyszerű hírfogyasztó magyar magánemberként, az úgynevezett „magunkfajtákhoz” hasonlóan többször szót emeltem, emeltünk az Izraelben elkövetett állami, hatósági túlkapásokkal kapcsolatban ezért erkölcsi kötelességünk, hogy a jelenlegi események kapcsán is megjegyezzük a fenntartásainkat.

Nem élhetünk a kettős mérce lehetőségével, nem eshetünk a elfogultság bűnébe. A mostani szentföldi hírfolyam nem csupán egy idegen térség belügye, hanem egy jelképes, de valódi vérrel és könnyel áztatott küzdőtér is, amelyről a világon szinte mindenkinek kialakult a maga nézőpontja, amely nézőpontok sajnálatos módon a békében élő országokban is képletes értelembe vett lövészárkokat ásnak.

keses

Tavaly az ENSZ emberi jogi főbiztosa azt nyilatkozta, hogy Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el polgári személyek megölésével, a házak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal a gázai övezeti offenzívájában, majd az ENSZ emberi jogi tanácsa vizsgálatot indított a jogsértések feltárására. Ezek után ki kell mondani, hogy az, ami most folyik, a jelenlegi palesztinai erőszakmozgalom, melynek keretében civileket késelnek meg, autókkal buszmegállókba hajtanak az erősen kontra-produktív, békétlenséget szít, bevallott céljával ellentétben éppen az úgynevezett izraeli állami túlkapások híveinek érvkészletét növeli.

Magam is elgondolkodtam, hogy az általam korábban állami túlkapásoknak nevezett eszközöknek a mozgatórúgóját átlássam. Hiszen ez egész biztosan nem a palesztin polgárjogi küzdelem része, nem szabadságharc. Ezek olyan barbár tettek, amelyek az Iszlám Állam rémtetteihez hasonlóak. Ez terrorizmus.

A terrorizmus pedig a legaljasabb típusa az emberi önzésnek, amitől minden normális ember elhatárolja magát külön nyilatkozattéttel nélkül is.

Éppen ezért ijesztő, hogy ennek a terrorizmusnak szimpatizánsai, követői, támogatói vannak. Ezért kell megszólalni, cselekedni.

Mikor egy kis létszámú palesztin tömeg felgyújtotta a bibliai József sírját Ciszjordániában akkor felkaptuk fejünket, ugyanúgy mikor az izraeli szélsőjobboldaliak a palesztin merényletek nyomán, bosszúból templomokat és mecseteket borítottak lángokba. Szerencsére mindkét esetben a társadalom kisebb csoportjai követték el az agresszív cselekményeket. Ezzel szimpatizálni nem lehet, ezt határozottan elutasítani – a fent vázolt okokból – elemi kötelességünk.

Image processed by CodeCarvings Piczard ### FREE Community Edition ### on 2015-11-25 21:19:40Z | | ÿvüÿÿµüÿÿ}ýÿÿ=_“

A társadalom perifériájára szorult embertársaink elkeseredettsége, fokozott indulata, ha nagyon nehezen is, de talán érthető, azonban eszközeiket határozottan el kell ítélni, magatartásukat akadályozni kell. Minden erőnkkel. Ebben közös a felelősségünk.

Nem élhetünk úgy, hogy a hétköznapjaink folyamán terrorcselekmények miatt kell állandóan rettegnünk: sem Damaszkuszban, sem Párizsban, sem Jeruzsálemben, sem Tel-Avivban, sem sehol a nagyvilágban. Nem élhetünk félelemben az utca embereként, azért mert keresztények, muszlimok, zsidók vagy mások vagyunk. A szervezeti és az állami terrorizmus között egy tekintetben biztos nincs különbség: mindkettő a kisembereket érinti a legkegyetlenebbül ezért mindkettőt határozottan, kertelés nélkül fel kell számolni.

A tényleges szabadságharcnak részese kell, hogy legyen az antiterrorista elkötelezettség is, ahogy az antiterrorista intézkedéseknek érinteniük kell a szegénység és a nyomor felszámolását is. Olyan nagyvilágot kell teremteni ahol becsületes, tisztességes munkával mindenkinek lehetősége van elérnie egy szebb jövőt, hogy ne mondhassa senki azt, hogy nincs vesztenivalója.

Ez egy egyszerű, hírfogyasztó magyar ember nézőpontja.

(ETCS)

You may also like...