Hiába tagad a luxuskormány – bemutatjuk a magyar nyomort

child shoes

Ez az olcsó, a semmiből fenntartott blog a nyomorgó Magyarországot bemutató tükör lesz. Ennek kapcsán ismét kimegyünk az utcára, leássuk magunkat a mélyre, hogy testközelből tapasztaljuk meg a szegénységet, a Magyar Nyomor hideg realitását. 

Már most látjuk, hogy ezúttal olyan lényeges jelenségre tapintottunk rá, mely nem csupán a hátrányos helyzetű térségeket, egyes etnikumokat, a hajléktalanokat, hanem szélesebb tömegeket, témaköröket érint.

A magyar nyomorban mi, a kacsamesék generációja, az elveszett nemzedék tagjai is nyakig benne vagyunk. 

A kitántorgók százezrei között ott vannak ismerőseink, barátaink, családtagjaink, ott vagyunk mi magunk is. Ugyanakkor a magyar kormányfő szerint kalandvágyból mennek diplomás fiatalok Dániába krumplit szedni, Németországba takarítani, a londoni Mcdonald’s-ba mosogatni. Mi maradtunk itthon, ahol a helyzet korántsem rózsaszínű. A kormány felügyelete alatt álló Központi Statisztikai Hivatal (KSH) több mint 20 év után idén megváltoztatta a létminimum-számításainak a módszertanát.

A KSH irreálisnak tartotta, hogy a magyarok negyven százaléka bizonyul potenciális szegénynek, mivel ennyien élnek a létminimum alatt.

Egyes kormánypárti politikusok szerint 47 ezer forintból meg lehet élni, más szakértők szerint nyolcvanhétezer forintból is nehezen lehet fedezni az alapszükségleteket. Ez a magyar realitás, ami a KSH szerint irreális.

A kivándorlás egyik oka az állami szinten eltagadott, de egyre nyilvánvalóbb lakhatási válság, az otthontalanság.

A budapesti és nagyvárosi albérletárak az egekbe szöknek, miközben ott olcsó lakni ahol nincs munkahely. Egyre inkább, egyre többen maradnak a szülői házban. Magyarországon a lakosság csaknem fele él olyan ingatlanban, ami túlzsúfolt, az egész Európai Unióban csupán Romániában nyomorultabbak az otthonok. A devizahiteles kölcsönök elkésett megoldási kísérlete kommunikációs szinten nagyobb eredményeket ért el, mint a kézzelfogható valóságában. Eközben a kormánypárti frakció szerint az otthonteremtés ma biztonságos, mi több egy esetleges bérlakás-program kifejezetten veszélyes ötlet lenne. A magyar nyomor nem kíméli a legkisebbeket sem.  Az elmúlt két évben 80 000 gyerekkel kevesebb kap rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, holott a gyerekszegénység 2009 és 2013 között folyamatosan terjed.

Az OECD szerint 2007 és 2012 között 7 százalékról 17 százalékra nőtt Magyarországon a relatív szegénységben élő gyerekek száma.

Az MTA és a Máltai Szeretetszolgálat tanulmánya szerint 30-50 ezer gyerek éhezik nap, mint nap Magyarországon. Azoknak a kiskorúaknak a száma, akik időszakosan, hétvégenként, iskolai tanítási szünetekben éheznek, eléri a 200 ezret. Eközben a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy „aki gyermekéhezéséről beszél, az primitív politikai kampányt támogat”, Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője azzal indokolta a gyermekéhezés elleni küzdelem napirendre vételét a Parlamentben, hogy a határozati javaslat tárgysorozatba fogadásával egy baloldali kampányt támogattak volna.  Ezzel szemben a valóság az, hogy Magyarországon élő gyermekek 41,5%-át veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. A magyar nyomor hideg realitása bármikor megérinthet szinte bárkit.

Egy átlagos, kétgyermekes család havonta alig több mint nyolcezer forintot tud félretenni ezért egy előre nem látott, kikerülhetetlen kiadás bedöntheti a hétköznapi magyarok háztartását.

Nem csoda, hogy a magyarok folyton adósságspirálba kerülnek, a számlákkal sakkoznak, alkalmaként vagy folyamatosan nélkülöznek. Lakás vagy egyéb hitelre az előbb említett kétgyermekes család 50-55 ezer forintot, rezsire 70 ezer forintot, élelmiszere 108 ezer forint költ, a többi elmegy ruházkodásra, gyógyszerekre, telefonra és az említett rendkívüli költségekre. Moziba esetleg kéthavonta jutunk el, a nyaralás sokak számára megfizethetetlen, a külföldi, tengerparti kiruccanás nehezen elérhető álom marad.

Mindez nem feltétlenül, legalábbis nem minden esetben a regnáló kormányzat hibája, hanem az elmúlt 25 év eredménytelensége. Nem tagadjuk el azt sem, hogy a magyar nyomort globális jelenségek is fokozhatják: az üvegháztartás, a bolygó felmelegedése, a termőföldek kiszáradása, a túlzott iparosodás, a környezetszennyezés, a túlnépesedés, a bevándorlás.

De, a tények eltagadása soha nem látott szinten lett a kormányzati sikerpropaganda alapeleme. Márpedig a bajok orvoslása ott kezdődik, ha elismerjük a betegség létét.A nyomor, a kilátástalanság felerősítheti a kivándorlást, a prostitúciót, a megélhetési bűnözést, a mi több a terrorizmust is. Más esetben a depressziót, az öngyilkosságra való hajlamot. Az Egyesület a megszerzett tapasztalatait bemutatja, tükörképet állít a magyar társadalom, útmutatást ad a döntéshozatali rendszer számára. Hogy, a KSH, Orbán Viktor, Harrach Péter, Kósa Lajos is tisztán lássa mi az igazság. Mi ebben támogatjuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Ha kell a kormánnyal a hátunk mögött, ha kell a kormány nélkül, ha kell a kormánnyal szemben, de itthon maradunk, harcolni fogunk mindazért, amit szeretünk, mert szeretjük mindazt, amiért harcolunk. Úgy látjuk, hogy az Egyesület új korszakba érkezett, a társadalmi szervezet legelőremutatóbb mozgása indult el.

Ha kereszténységről, keresztény Európáról, keresztényszocializmusról beszélünk, akkor  a rászorultak nehézségeivel is foglalkoznunk kell. Ha hazáról beszélünk, akkor az elvándorlás okairól is szót kell ejtenünk.

Ha családról beszélünk, akkor az otthonteremtés nehézségei ellen is fel kell lépnünk. „Isten, Haza, Család” – a Magyar Nyomor blogjának ez a küldetése.

You may also like...