Nekünk csak a szívünk, a lelkünk és a hitünk adhat instrukciókat – a pártok nem

mszmp„Egy interneten található életrajz szerint Elszaszer később függetlenítette magát a pártoktól.” – írta a Magyar Narancs online kiadása, ami teljesen pontos és helytálló megállapítás. Kérdezték sokan, mi pedig válaszolunk. Igen, mi vagyunk a képen, a felvételeken. Megjelentünk Baján, halászlevelet ebédeltünk és megint aktuálpolitikai ügyekben foglaltunk állást. Mi merünk köztereken politizálni, fogunk is, mert egy szabad nemzet szabad polgárai vagyunk. Mindent megfogunk tenni azért, hogy a megbukott baloldal ne tudja eljátszani, hogy tisztességes, hiteles és új. Emlékezünk és emlékeztetni fogunk. Ehhez nekünk nincs szükségünk instrukciókra, önálló, független Egyesület vagyunk, saját politikai mozgással.

Nem az a kérdés, hogy mi mit kerestünk arrafelé amerre voltunk, hanem az, hogy azok, akik hangosan megígérték az „utcára való visszatérést”, azok miért nem voltak ott, ahol egymás után felvonult Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon.

Mindig, minden körülmények között, mindenkinek kifejtjük nézeteinket. Mi világosan elmondtuk, hogy néhány kérdésben – hallgatói szerződés, hajléktalanvédelmi szabályok – a baloldali ellenzékkel állunk szemben, míg egy sor fontos témakörökben – külpolitika, földtörvény, önkormányzati ügyek – pedig a kormány ballépéseire mondunk nemet. Olykor előfordul, hogy egy megmozduláson nem csak mi vagyunk jelen, hanem ellenségünk ellenfelei is. Nyilvánvalóan mivel Elszaszer Tibor Csörsz több, mint tíz esztendeje hobbiszinten foglalkozik aktuálpolitikával ezért kialakultak körülette személyes ismeretségek. Elszaszer Tibor Csörsznek és a Szabad Nemzet Egyesületnek azonban nincsenek intézményes kapcsolatai egyetlen párttal sem.

Ha ezt valaki nem tudja értelmezni, azzal nem tudunk, nem akarunk, nem fogunk vitára kelni. Ezzel lezártnak tekintjük a hírelemzéseket.

szabadnemzet.hu

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük